A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA

NAPJA, 2023. május 11.

KULTÚRA - PARTNERSÉG - TISZTELET - EGYMÁSRAFIGYELÉS - BIZTONSÁG

Előzmények

2010 márciusában az ENSZ közgyűlés több mint 90 ország – köztük Magyarország - kiemelt támogatásával elfogadta a „Cselekvések Évtizede a Közlekedésbiztonságért” (Decade of Action for Road Safety) 2011-2020 programot, mint az emberiség történelmének első világméretű közlekedésbiztonsági programját.
A program a Föld valamennyi kontinensén 2011. május 11-én vette kezdetét a közlekedésbiztonsági kockázatok tudatosítása, a cselekvésre ösztönzés és az együttműködés fontosságának hangsúlyozása jegyében.

A nyitónapon, Budapesten is nagyszabású rendezvények voltak, amelyek a GRSP Magyarország Egyesület koordinációjában, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Nemzeti Közlekedési Hatóság, az ORFK- Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Közlekedéstudományi Intézet, a Magyar Autóklub, a WHO Nemzeti Iroda és más résztvevők közreműködésével valósultak meg.

 Az elmúlt időszakban megállapítható volt, hogy hazánk jelentős eredményeket ért el a közeledésbiztonság javítása terén, de a tartós, további javulás újabb erőfeszítéseket, az eddigi eredményes balesetmegelőzési tevékenység megtartása mellett újszerű megközelítéseket is igényel.

 Ennek keretében – az NFM Közlekedéspolitikáért felelős Államtitkársággal történt előzetes szakmai konzultációt is figyelembe véve – a Közlekedéstudományi Intézet, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, és 10 rendező szervezet a Közlekedéstudományi Egyesület koordinációjával kezdeményezte hagyományteremtő szándékkal 2015. május 11–én „A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA” című esemény megtartását.

A kezdeményezés elfogadásra került, így a 2015. május 11-én 15 szervezet által hagyományteremtő szándékkal megrendezett „A Közlekedési Kultúra Napja”című esemény nagy sikerrel folytatódott a 2016-os esztendőben is, amikor már közel 40 társaság hívta fel a figyelmet programjaikkal, aktivitásaikkal a közlekedési kultúra fontosságára. 2017-ben már több mint 50 partnerrel működtünk együtt.

2018-ban mintegy félszáz elhivatott, a közlekedésbiztonság, a közlekedési kultúra növelése érdekében tenni akaró partner szervezet tartott országszerte 58 rendezvényt, aktivitást május 11-én, valamint ahhoz kapcsolódóan a közúti, vasúti, a vízi és a légi közlekedés számos területén, megszólítva valamennyi korosztályt.

 „A Közlekedési Kultúra Napja” című országos esemény az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2019. május 11-én, ill. az azt megelőző és követő időszakban ismét megrendezésre kerül. A kidolgozott koncepció szerint az esemény fókusza idén is a közlekedésbiztonság növelésére irányul, de emellett a közösségi közlekedés kultúrájára, a környezettudatos közlekedés kultúrájára és közlekedési kultúránk más általános értékelésére is kiterjed, lehetőség szerint minél több május 11-i nyílt napos, szabadidős rendezvénnyel.

 Az esemény idei szlogenje:

 „TÁRSAK A KÖZLEKEDÉSBEN, A KÖZLEKEDÉSÉRT,

úton, vízen, sínen, levegőben.”

 

Szakmai Partnerek:

  • 0
  • 0
  • 2023
  • 0
  • 0
  • KTE
  • EKM
  • KTI
  • Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara
  • Magyar Közút
  • Hidászokért Egyesület
  • ORFK-OBB
  • Mérnöki Kamara
  • Városi Közlekedés
  • Aktív Magyarország
  • KTSZ
  • Vasúti Hidak Alapítvány
  • Alapítvány a mindennapi tudatosságért
  • Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ
  • Magyar kerékpárosklub
  • Magyar Plastiroute
  • HRSP
  • KME
  • MEE
  • KTE - Hajózási tagozat
  • T-Busz
  • MVK
  • KeKo
  • Budapesti autósok
  • BRFk DVRK
  • Gönyűi Községi Hajós Múzeum
  • ÉDUVIZIG
  • KTE Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozat
  • Kaposvári Közlekedési Zrt
  • Budapest Főváros Kormányhivatala
  • ERSC European Road Safety Charter
  • Continental Safety-Hungary
  • BKV
  • Volán Egyesülés
  • Tüke-Busz
  • NIT
  • Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság
  • Eurpoe Direkt
  • KTE Vas Vármegyei területi szervezet
  • MaÚt
  • Volánbusz Zrt.
  • Transport Management Department, Institute of Management, University of Szczecin
  • Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
  • MÉE Tatai Szervezete
  • Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft
  • Fővárosi Nagycirkusz
  • KTE Soproni Városi szervezet
  • Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság
  • Első Magyar Jelvénymúzeum
  • Alisca Runners Futóegyesület
  • Bánffi Tibor
  • HungaroControl Zrt.
  • Katasztrófavédelem Központi Múzeuma
  • IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
  • Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
  • Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága
  • BKK Zrt.
  • Veszprémi Rendőrkapitányság
  • MÁV
  • Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
  • KTE Tolna Vármegyei területi szervezet
  • Aeroexpress Zrt
  • Budapest Aircraft Service
  • Villányi Művelődési Ház
  • Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
  • Aeropark
  • Rail Cargo
  • KTE Baranya Vármegyei szervezete
  • ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület
  • KTE Békés Vármegyei szervezete
  • MÁV START békéscsabai állomásfőnöke
  • GRSP
  • Úttörténeti Múzeum
  • Békés Vármegyei Kormányhivatal
  • AVL ZalaZone
  • Szegedi Közlekedési Társaság
  • Thales
  • KTE BAZ Vármegyei területi szervezet
  • MKIF
  • KTE Somogy Vármegyei szervezete
  • Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • KTE HBM Területi Szervezete
  • KAVK
  • Széchenyi Egyetem
  • Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • Somogy Vármegyei kormányhivatal
  • University "St. Kliment Ohridski" - Bitola
  • MKFE
  • KTE: Gépjárműközlekedési Tagozat
  • Budapest Közút Zrt
  • KTE Komárom-Esztergom Vármegyei területi szervezet
  • SZÉCHENYI TÁRSASÁG
  • DKV Zrt.
  • Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • MÁV Szimfonikusok
  • Rádió88
  • Rókusi Általános Iskola
  • Szegedi Tankerületi Központ
  • University of Zagreb
  • Zuglói rendőrség
  • Vas megyei mérnöki kamara
  • GYSEV
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal
  • european transport
  • Groupama tanpálya
  • Siemens
  • Groupama
  • Fejér Vármegyei Rendőrség
  • Székesfehérvár
  • 0
  • 0
  • 2022
  • 0
  • 0
  • KTE
  • ITM
  • KTI
  • Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara
  • Magyar Közút
  • Hidászokért Egyesület
  • ORFK-OBB
  • Mérnöki Kamara
  • Városi Közlekedés
  • Aktív Magyarország
  • HungaroControl
  • Magyar Kerékpárosklub
  • Magyar Plastiroute
  • MAÚT
  • Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület
  • Polgárőr Szövetség
  • KAV
  • Országos Mentőszolgálat
  • Drivingcamp
  • NIT
  • TBusz
  • Bánffi Tibor
  • KTE Tolna
  • Pharmaflight
  • KTE Fejér
  • SZSZB Kormányhivatal
  • MVK
  • BKK
  • ITK Holding
  • KTE K-E megye
  • KEKO
  • BKV Zrt.
  • Magda Attila
  • Széchenyi Társaság
  • Siemens
  • KTE Békés
  • MÁV-Volán Csoport
  • Kerékpáros Miskolc Egyesület (KME)
  • Miskolc Megyei Jogú Város Önkörmányzata
  • HUMDA
  • Tudatos Közlekedők Egyesülete
  • Magyar Logisztikai Egyesület
  • Kiskőrösi Közlekedési Múzeum
  • DKV
  • KTE hajózás
  • TükeBusz
  • KTE Sopron
  • Vas megyei mérnöki kamara
  • MÁV
  • MKSZ
  • Kaposbusz
  • Tanpálya
  • KTE Vas megye
  • Budapest KÖZÚT
  • Alisca Runners Futóegyesület
  • KTE Baranya
  • Pécsi vasútmodellező
  • Székesfehérvár
  • Békés megyei kormányhivatal
  • GYSEV
  • Jelvénymúzeum
  • KTE fuvar
  • Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt
  • KTE Somogy
  • MABISZ
  • Közlekedési Tanszék, Széchenyi István Egyetem
  • Székesfehérvári Rendőrkapitányság
  • Mahart Szabadkikötő
  • Műszaki és Közlekedési Múzeum
  • Felelősséggel a Közlekedőkért
  • MTA
  • Veszprém város
  • RSOE 40
  • Baranya megyei Balesetmegelőzési Bizottság
  • Volánbusz
  • Volán Egyesülés
  • EPTS
  • MÁV Szimfonikusok
  • Hungrail
  • Közlekedésért egyesület
  • Lengyel
  • Észak Macedónia
  • OTP mobil
  • Főmterv