LEGYÜNK TÁRSAK A KÖZLEKEDÉSBEN, A KÖZLEKEDÉSÉRT, úton, vízen, sínen, levegőben
2020. szeptember 10.: Közlekedésbiztonság - kultúra témavezető konferencia és díjátadó
A Közlekedési Kultúra Napja 2020 rendezvénysorozat kiemelkedő közlekedési kulturális eseményeként a Közlekedéstudományi Egyesület, mint eseménykoordinátor – az ITM támogatásával – 2020. szeptember 10-én Közlekedésbiztonság – Kultúra címmel témavezető konferenciát rendezett, ami a A Közlekedési Kultúra Napja 2020 Közlekedési Kultúránk Értékei című pályázatok díjátadó ünnepségére is volt egyben.
KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA
2020. MÁJUS 11. HÉTFŐ
A rendezvények szlogenje:
„A BIZTONSÁGÉ AZ ELSŐBBSÉG”
Legyen minden nap a kulturált közlekedés napja!
A közlekedési kultúra jól ismert, létező fogalom, amelynek kialakítása és elmélyítése nemzeti ügy. Nemcsak azért, mert kulturált körülmények, valamint udvarias és előzékeny emberek között jó érzés közlekedni, hanem azért is, mert a kulturált közlekedés biztonságosabb is. Ennek felismerése vezetett oda, hogy a szaktárca és társszervezetei a civilekkel karöltve először 2015. május 11-én kezdeményezték „A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA” című esemény megtartását.
Az esemény hagyománnyá vált és azóta minden évben, így 2020-ban is május 11-én, a hazai közlekedési kultúra és biztonságos közlekedés ügye iránt elkötelezett partner-szervezetek, az ország különböző pontjain figyelemfelhívó, tanulságos rendezvényeket tartanak.
„A közlekedési kultúra az emberiség kultúrájának közlekedéssel összefüggő része. Szűkebb értelemben a közlekedési kultúra a biztonságot előtérbe helyező, udvarias, partnerségre törekvő, környezettudatos, toleráns közlekedési magatartásformák, viselkedési minták és attitűdök összessége. Tágabb értelemben pedig a közlekedési építmények (utak, vasutak, hidak, buszpályaudvarok, vasútállomások, kikötők, repülőterek), a közlekedési járművek, folyamatok és jelzésrendszerek műszaki, technikai vívmányait és kulturális értékeit is magába foglalja.
A közlekedési kultúra részének tekinthető továbbá a közlekedés különböző művészeti ágakban (közlekedésről szóló filmek, könyvek, rajzok, festmények stb.) való megjelenítése és a közlekedési kutatások is.” [1]
[1] Bíró József, Dr. Szabó Andrea, Recsákné Mazányi Judit: Közlekedésbiztonság, közlekedési kultúra Magyarországon 2017. Közlekedésbiztonság szakmai lap, 2017/3. szám, 52–59. oldal. ISSN 2062-6916.
„A közlekedési kultúra napja az évnek az a napja, amelyen különböző rendezvényekkel, aktivitásokkal – előadásokkal, közösségi közlekedési hangos bemondásokkal, vizuális feliratokkal, sajtómegjelenésekkel, helyszíni bemutatókkal, akciókkal stb. – ráirányítják a közfigyelmet a közlekedés sokszínűségére, szépségére, technikai vívmányaira, a biztonságtudatos, toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás fontosságára a közúti, a vasúti, a vízi és a légi közlekedés területén egyaránt.” [2]
[2 ] Bíró József: Javaslatok a közlekedésbiztonsági tevékenység társadalmi szintű kibontakoztatására. Magyar Közlekedés, XXI. évfolyam, 24. szám
A Közlekedési Kultúra Napja plakátkiállítás
A Közlekedési Kultúra Napja keretein belül a Közlekedéstudományi Egyesület vándor-plakátkiállítást szervez. A nyomtatott plakátok kiállítása ősszel várható, addig is online, a képekre kattintva, kinagyítva megtekinthetőek plakátjaink.
A Közlekedési Kultúra Napja: A biztonságé az elsőbbség! (1)
Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara: Közterek, közlekedés vonzó környezetben I.
Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara: Közterek, közlekedés vonzó környezetben II.
A Közlekedési Kultúra Napja: A biztonságé az elsőbbség! (2)
A Közlekedési Kultúra Napja: Legyen minden nap a kulturált közlekedés napja!
Közlekedéstudományi Intézet: Közlekedésbiztonsági attitűd és tudás
Közlekedéstudományi Intézet: Elsőbbséget adnak az autósok a gyalogosoknak a zebrán?
Közlekedéstudományi Intézet: Vezetés közbeni figyelemelterelő hatások vizsgálata
Közlekedéstudományi Intézet: Gyermekbiztonsági rendszerek használata
Közlekedéstudományi Intézet: "Aki iszik rosszul jár" - az ittas vezetés a "3 fő gyilkos" egyike
Közlekedéstudományi Intézet: Vajon használjuk a biztonságunkat szolgáló eszközöket?
Magyar Közút: Biztonságunk az Ön kezében van! (1)
Magyar Közút: Biztonságunk az Ön kezében van! (2)
Magyar Közút: Biztonságunk az Ön kezében van! (3)
Országos Mentőszolgálat: ÉletMentő alkalmazás
Országos Mentőszolgálat: SzívCity
ORFK Országos Balesetmegelőzési bizottság: ...hogy mindenki hazaérjen!
A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából az idei évben harmadik alkalommal, a Közlekedési kultúránk értékei 2020. programelem részeként alábbi pályázatokat hirdettük meg.
Az eredményeket az alábbi ikonokra vagy linkekre kattintva tekintheti meg.
Létezik a kulturált közlekedés Magyarországon!
A pályázat célja, hogy minél több pozitív példát gyűjtsünk a kulturált közlekedésről.
Pályázat kiírás
Eredményhirdetés + További pozitív példák
Az év kerékpárútja
A pályázati felhívás célja amellett, hogy keressük az ország legszebb kerékpárútját, a kerékpáros közlekedési forma további népszerűsítése.
Az év közlekedésbiztonsági fotója
A kiírók olyan fényképeket és a képekhez tartozó üzeneteket várnak a pályázatra, amelyek ráirányítják figyelmet a kulturált közlekedés fontosságára...
Az év közlekedési kiadványa
A pályázati kiírás alapvető célja a közlekedésbiztonsági szakemberek, szerzők, kiadók munkásságának elismerése...
Kisművész 2020. pályázat
Rajzpályázat óvodásoknak és általános iskolásoknak. "A biztonságé az első - közlekedj biztonságosan témában."
Az év hídja
Az Év Hídja jelöltek közé ebben az évben 11 vasbeton hidat választottunk ki.A szavazás 2020. május 3. 24.00-ig tartott.
Pályázati kiírás
Eredmények + Ajándékcsomagot nyert
Társadalmi felelősségválalás pályázat
A pályázat olyan gazdasági társaságok, vállalkozások, amelyek hozzájárulnak a közlekedési kultúra, a közlekedésbiztonság javításához.
Az év kresz parkja
Keressük az év kresz parkját. A pályázat célja, hogy népszerűsítsük a kresz parkok tevékenységeit..
Az év körforgalma
A Magyar Közút és a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozat A Közlekedési Kultúra Napja pályázatot hirdet az „Év körforgalma” címmel.