A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA

NAPJA, 2023. május 11.

KULTÚRA - PARTNERSÉG - TISZTELET - EGYMÁSRAFIGYELÉS - BIZTONSÁG

Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2023

A 2023. évi „A Közlekedési Kultúra Napja” című országos esemény keretében a kiírók – a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata – pályázatot hirdetnek.

A pályázat alapvető célja

A közlekedés biztonságának növelésében, a közlekedési kultúra javításában az állami feladatvégzés mellett kiemelt jelentősége van a civil kezdeményezéseknek és a gazdasági társaságok társadalmi felelősségvállalási tevékenységének keretében megvalósuló programoknak, akcióknak.

A pályázat célja az, hogy bemutasson társadalmi felelősségvállalás keretében megvalósuló, a közlekedés biztonságát, a közlekedési kultúra javítását célzó, vagy azt is elősegítő jó gyakorlatokat, kezdeményezéseket.

Fel szeretnénk hívni a figyelmet azokra az erőfeszítésekre melyeket egyes szervezetek az alapfeladataikon túl a közlekedők védelméért, a pozitív társadalmi szemlélet formálásáért, a kultúrált közlekedésért tesznek.

A pályázat és benyújtása

A pályázat olyan gazdasági társaságok, vállalkozások, non-profit szervezetek, alapítványok számára elérhető, amelyek fő tevékenysége nem a közlekedés biztonságának és kultúrájának elősegítése, de áldozatos munkájukkal valamely akciójukkal, aktivitásukkal, társadalmi célú feladatvállalásukkal hozzájárulnak közvetlen életközösségük vagy szélesebb körben a társadalom közlekedési kultúrájának, közlekedésbiztonságának javításához.

A pályázó pályázatát az alábbi oldalon elektronikusan nyújthatja be:

Pályázati adatlap

 

Beérkezési határidő: 2023. április 28. (péntek) 24:00 óra.

 

A pályázat értékelése és díjazása

A pályázat bírálóbizottságát a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozatának delegált tagja(i), illetőleg a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület által delegált bizottsági tag(ok) alkotják.

A legfontosabb értékelési szempontok: a pályázó tevékenysége útján elért személyek száma, a társadalmi hatás és a biztonsági ismeretekre, szemléletre gyakorolt hatás mértéke, a program/akció újszerűsége vagy az, hogy mennyire tudja megjeleníteni a közlekedésbiztonság, közlekedéskultúra kérdését olyan területeken, illetve olyan csatornákon, melyek korábban nem voltak a balesetmegelőzési munka „látóterében”. Előnyt jelent, ha a pályázó be tudja mutatni, hogy a közlekedésbiztonság állami feladatainak támogatását, vagy annak kiegészítését látja el, összhangban a hazai közlekedési, közlekedésbiztonsági célkitűzésekkel. Értékelés során fontos szempont, ha a tevékenység újszerű, innovatív elemeket jelenít meg a közlekedésbiztonsági munkában.

Díjazás

Az első helyezett díszoklevelet és emléktárgyat kap, a második és harmadik helyezett díszoklevélben részesül. A beérkezett pályaművek beküldői valamennyien megkapják A Közlekedési Kultúra Napja 2023 emléklapját.

A díjátadóról a díjazottak elektronikus levélben értesítést kapnak.

A díjak A Közlekedési Kultúra Napján, 2023. május 11-én, a Művészetek Palotájában, az országos esemény nyitórendezvényén kerülnek ünnepélyes keretek között átadásra, valamint a nap hivatalos honlapján, http://www.akozlekedesikulturanapja.hu/ és facebook oldalán is közzétételre kerülnek.

A díjazott szervezetek, illetve díjazott tevékenységük bemutatásra kerül, továbbá a www.kti.hu/kozlekedesbiztonsag és a www.kreszvaltozas.hu portálokon is.

A pályázattal kapcsolatos bővebb információk az alábbi címeken érhetők el:

Közlekedéstudományi Egyesület

1066 Budapest, Teréz krt. 38.

Telefon: +36 1 353 2005, +36 1 353 0562

E-mail: info@ktenet.hu

Társadalmi felelősségvállalási díj AKKN_2023_vgl.pdf letöltése

Képgaléria

vissza »

Szakmai Partnerek:

  • 0
  • 0
  • 2023
  • 0
  • 0
  • KTE
  • EKM
  • KTI
  • Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara
  • Magyar Közút
  • Hidászokért Egyesület
  • ORFK-OBB
  • Mérnöki Kamara
  • Városi Közlekedés
  • Aktív Magyarország
  • KTSZ
  • Vasúti Hidak Alapítvány
  • Alapítvány a mindennapi tudatosságért
  • Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ
  • Magyar kerékpárosklub
  • Magyar Plastiroute
  • HRSP
  • KME
  • MEE
  • KTE - Hajózási tagozat
  • T-Busz
  • MVK
  • KeKo
  • Budapesti autósok
  • BRFk DVRK
  • Gönyűi Községi Hajós Múzeum
  • ÉDUVIZIG
  • KTE Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozat
  • Kaposvári Közlekedési Zrt
  • Budapest Főváros Kormányhivatala
  • ERSC European Road Safety Charter
  • Continental Safety-Hungary
  • BKV
  • Volán Egyesülés
  • Tüke-Busz
  • NIT
  • Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság
  • Eurpoe Direkt
  • KTE Vas Vármegyei területi szervezet
  • MaÚt
  • Volánbusz Zrt.
  • Transport Management Department, Institute of Management, University of Szczecin
  • Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
  • MÉE Tatai Szervezete
  • Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft
  • Fővárosi Nagycirkusz
  • KTE Soproni Városi szervezet
  • Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság
  • Első Magyar Jelvénymúzeum
  • Alisca Runners Futóegyesület
  • Bánffi Tibor
  • HungaroControl Zrt.
  • Katasztrófavédelem Központi Múzeuma
  • IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
  • Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
  • Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága
  • BKK Zrt.
  • Veszprémi Rendőrkapitányság
  • MÁV
  • Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
  • KTE Tolna Vármegyei területi szervezet
  • Aeroexpress Zrt
  • Budapest Aircraft Service
  • Villányi Művelődési Ház
  • Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
  • Aeropark
  • Rail Cargo
  • KTE Baranya Vármegyei szervezete
  • ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület
  • KTE Békés Vármegyei szervezete
  • MÁV START békéscsabai állomásfőnöke
  • GRSP
  • Úttörténeti Múzeum
  • Békés Vármegyei Kormányhivatal
  • AVL ZalaZone
  • Szegedi Közlekedési Társaság
  • Thales
  • KTE BAZ Vármegyei területi szervezet
  • MKIF
  • KTE Somogy Vármegyei szervezete
  • Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • KTE HBM Területi Szervezete
  • KAVK
  • Széchenyi Egyetem
  • Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • Somogy Vármegyei kormányhivatal
  • University "St. Kliment Ohridski" - Bitola
  • MKFE
  • KTE: Gépjárműközlekedési Tagozat
  • Budapest Közút Zrt
  • KTE Komárom-Esztergom Vármegyei területi szervezet
  • SZÉCHENYI TÁRSASÁG
  • DKV Zrt.
  • Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság
  • MÁV Szimfonikusok
  • Rádió88
  • Rókusi Általános Iskola
  • Szegedi Tankerületi Központ
  • University of Zagreb
  • Zuglói rendőrség
  • Vas megyei mérnöki kamara
  • GYSEV
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal
  • european transport
  • Groupama tanpálya
  • Siemens
  • Groupama
  • Fejér Vármegyei Rendőrség
  • Székesfehérvár
  • 0
  • 0
  • 2022
  • 0
  • 0
  • KTE
  • ITM
  • KTI
  • Budapest és Pest Megyei Mérnöki Kamara
  • Magyar Közút
  • Hidászokért Egyesület
  • ORFK-OBB
  • Mérnöki Kamara
  • Városi Közlekedés
  • Aktív Magyarország
  • HungaroControl
  • Magyar Kerékpárosklub
  • Magyar Plastiroute
  • MAÚT
  • Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület
  • Polgárőr Szövetség
  • KAV
  • Országos Mentőszolgálat
  • Drivingcamp
  • NIT
  • TBusz
  • Bánffi Tibor
  • KTE Tolna
  • Pharmaflight
  • KTE Fejér
  • SZSZB Kormányhivatal
  • MVK
  • BKK
  • ITK Holding
  • KTE K-E megye
  • KEKO
  • BKV Zrt.
  • Magda Attila
  • Széchenyi Társaság
  • Siemens
  • KTE Békés
  • MÁV-Volán Csoport
  • Kerékpáros Miskolc Egyesület (KME)
  • Miskolc Megyei Jogú Város Önkörmányzata
  • HUMDA
  • Tudatos Közlekedők Egyesülete
  • Magyar Logisztikai Egyesület
  • Kiskőrösi Közlekedési Múzeum
  • DKV
  • KTE hajózás
  • TükeBusz
  • KTE Sopron
  • Vas megyei mérnöki kamara
  • MÁV
  • MKSZ
  • Kaposbusz
  • Tanpálya
  • KTE Vas megye
  • Budapest KÖZÚT
  • Alisca Runners Futóegyesület
  • KTE Baranya
  • Pécsi vasútmodellező
  • Székesfehérvár
  • Békés megyei kormányhivatal
  • GYSEV
  • Jelvénymúzeum
  • KTE fuvar
  • Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt
  • KTE Somogy
  • MABISZ
  • Közlekedési Tanszék, Széchenyi István Egyetem
  • Székesfehérvári Rendőrkapitányság
  • Mahart Szabadkikötő
  • Műszaki és Közlekedési Múzeum
  • Felelősséggel a Közlekedőkért
  • MTA
  • Veszprém város
  • RSOE 40
  • Baranya megyei Balesetmegelőzési Bizottság
  • Volánbusz
  • Volán Egyesülés
  • EPTS
  • MÁV Szimfonikusok
  • Hungrail
  • Közlekedésért egyesület
  • Lengyel
  • Észak Macedónia
  • OTP mobil
  • Főmterv