„Az Év KRESZ Parkja” pályázat a 2021. évi Közlekedési Kultúra Napjára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Közlekedési kultúránk értékei 2021
Miért szeretem, miért gondozom, miért szeretnék KRESZ Parkot?
„Az Év KRESZ Parkja” pályázat a 2021. évi Közlekedési Kultúra Napjára
A Közlekedési Kultúra Napjára meghirdetett eddigi, széleskörű tematikájú pályázatok igen sikeresek voltak, és ezzel is a Művészetek Palotájában tartott nyitórendezvény és díjátadó rangos eseménnyé vált.
Az idei évben is – sajnos a 2020. évhez hasonlóan – tekintettel kell lennünk a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzeti intézkedésekre.
A 2021. évi Közlekedési Kultúra Napja alkalmából a szervezők HRSP Magyarország, Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, továbbá a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata (továbbiakban Kiírók) ismét meghirdetik „Az Év KRESZ Parkja” pályázatot. A 2021. évi pályázat anyaga a KTE (www.ktenet.hu), valamint a Közlekedési Kultúra Napja honlapján
(www.akozlekedesikulturanapja.hu) érhető el. A pályázat kizárólag ezen a címen, a pályázati űrlap kitöltésével, a videók mellékelésével, online módon nyújtható be.
A pályázat témája:
KRESZ Parkok iránti figyelemfelkeltés, a használat és tanulás kívánatossá tétele, létesítés ösztönzése.
A pályázat alapvető célja:
- a gyermekek tudatos, felelősségteljes, kulturált közlekedésre nevelését segítő KRESZ Parkok tevékenységének népszerűsítése, KRESZ Parkok létesítésének ösztönzése,
- célunk, hogy olyan videók szülessenek, amelyek a gyerekek érdeklődését felkeltik, ezáltal felismerik a veszélyes közlekedési szituációkat, és megtanulják a biztonságos közlekedés alapjait, hogy csökkenjen a közlekedési balesetek száma körükben,
- a KRESZ Parkokat működtető, KRESZ Parkokat tervező, létesítő óvodák, iskolák, települési önkormányzatok, alapítványok, egyesületek tevékenységének elismerése,
- és ahogy az évek során, állandó cél: az egyes üzemeltető intézmények egymásra találása, eszmecseréje, közös elképzelések kialakítása, annak széleskörű megosztása, hogy miért kívánatos KRESZ Parkot létrehozni, és működtetni az üzemeltető szempontjából.
A pályázat fő üzenetei:
- KRESZ Parkban játszva lehet tanulni!
- Szeretnék biztonságosan közlekedni!
- Szeretnék felnőni!
- Szeretnék megtanulni kulturáltan, előzékenyen közlekedni, mert ami nekem jólesik, azt közvetítsem másnak is. Így lehet biztonságosabb és szebb a világ!
A pályázat részletei:
Rendkívül fontosnak tartjuk a közlekedésbiztonság javítását és a közlekedési balesetek visszaszorítását, főként a gyermekek körében. Kisfilmeken keresztül szeretnénk bemutatni a KRESZ Parkok fontosságát, szerepét, és – amennyiben már régebb óta üzemel – eredményességét, illetve az új KRESZ Parkok létesítésének terveit, helyszínét, kialakításának tervezett módjait.
A Kiírók a pályázatot óvodák, iskolák, települési önkormányzatok, vállalkozások, non-profit szervezetek, alapítványok részére tervezte, akik áldozatos munkájukkal hozzájárulnak a közlekedési kultúra jobbá tételéhez. Teszik ezt oly módon, hogy létrehoztak és üzemeltetnek, illetve terveznek olyan – elsősorban szabadtéri – bemutató és gyakorló létesítményt, ahol az érdeklődők KRESZ tudása elmélyülhet.
A kisfilm elkészítése során a járványügyi előírásokat kérjük messzemenőkig betartani, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy-egy gyermek ne tudná bemutatni a rendelkezésre álló közlekedési szituációkat. Elfogadható olyan pályamű, ahol a gyermekek ilyen témájú rajzait mutatják be, illetve a kiírás lehetővé teszi, hogy olyan fényképekkel, archív anyaggal pályázzanak, amely még a pandémiás helyzet előtt készült.
Minden olyan KRESZ Parkot működtető, vagy megvalósítani tervező pályázhat, aki a pályázati kiírók feltételeit elfogadja.
A KRESZ Park a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozatba történő beillesztése, „kinyitása” – az idei rendhagyó helyzet miatt – a pályázatnak nem feltétele.
A pályázaton a pályázati űrlap kitöltésével és
- digitális fényképezőgéppel, mobiltelefonnal készített kisfilmmel vagy fényképes prezentációval lehet részt venni,
- illetőleg, ahol még nem létesült KRESZ Park, csak rövidtávú tervként szerepel, ott a rövid műszaki bemutatáson túl, olyan indokok leírása szerepeljen, amely alapján még több intézmény kedvet kaphat létrehozásra.
A pályázaton csak olyan felvételekkel lehet indulni, amelyek az adott intézmény területén készültek, és az azokon esetlegesen felismerhetően látszó személyek személyiségi jogait nem sértik.
A felvételek továbbá nem sérthetik harmadik személyek személyhez fűződő vagy szerzői jogait. Amennyiben a beadott fotók mégis megsértik más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik és köteles kiírót a jogi igény érvényesítése alól mentesíteni.
Egy pályázó legfeljebb 2 perces digitális mozgófilmmel vagy fényképes prezentációval pályázhat!
- A videót max. 2 perc terjedelemben, .mp4, .mov, .mpg, .avi vagy .mpeg formátumban fogadjuk el.
- Kérjük, hogy a film hangja jól hallható legyen, egyéb esetben javasolt feliratozni a videót.
- Amennyiben fényképes prezentációval vagy létesítési leírással pályázik, azt kérjük PDF formátumban csatolni.
A jelentkezés módja:
A pályázatra a következő online felületen lehet jelentkezni: Ide kattintva érhető el!
A pályázat az online pályázati űrlap kitöltésével, a kisfilmek, prezentációk, leírások mellékelésével nyújtható be.
Beküldési határidő:
2021. május 05. szerda, 24:00 óra
A pályázat értékelése és díjazása:
A pályázatokat a Kiírók képviselőiből alakult bírálóbizottság értékeli. A zsűri értékelése egyszeri, a döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
A Kiírók 2021. évben, az Év KRESZ Parkja pályázatra egy darab 100.000 Ft értékű Fődíjat állapítanak meg. Valamennyi pályázó Emléklapot kap.
A pályázat értékelése után az oklevelet és a díjat a nyertes a KTE és a támogató szervezetek képviselőitől – rendhagyó módon – egyénileg megbeszélt időpontban vehetik át. Az eredmények on-line kerülnek kihirdetésre a Közlekedési Kultúra Napjának nyitórendezvényén, 2021. május 11-én. (www.akozlekedesikulturanapja.hu)
A pályázók a pályázat benyújtásával hozzájárulnak az abban lévő szakmai és képanyagnak „A Közlekedési Kultúra Napja” c. eseménnyel kapcsolatos felhasználásához és közzétételéhez.
A Kiírók fenntartják a jogot, hogy megfelelő számú vagy minőségű pályázat hiányában „Az Év KRESZ Parkja ” 2021 cím nem kerül kiadásra.
A pályázattal kapcsolatos bővebb információk:
Közlekedés Tudományi Egyesület 1066 Budapest, Teréz krt. 38.
Telefon: +36 1 353 2005, +36 1 353 0562
Email: info@ktenet.hu