Küldetés
Hidászokért Egyesület
A Hidászokért Egyesület és a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata közösen alapított díja, melynek célja, hogy május 11-én, A Közlekedési Kultúra Napján a hidakra is ráirányítsa a figyelmet. Az idei Év hídja jelöltek közé völgyhidakat választottuk ki.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): holnap (www.hidaszokertegyesulet.hu), Facebook, e-mail levelező lista.
DKV Zrt.
A DKV Zrt. a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából kitelepül a Tavaszi Nagyvásárra 2019. május 11-12-én. A helyszín a Békessy Béla utca – Böszörményi út között lévő füves terület, ahol több civil szervezet, a rendőrség és a katonaság is képviselteti magát. A kitelepülés célja, hogy felhívjuk a figyelmet az alapvető, helyes viselkedési normákra a közlekedés során.
A közlekedési társaság sátrát szombaton és vasárnap is reggel 9 órától este 18 óráig látogathatják az érdeklődők, akik egyebek mellett a bengáli nosztalgia villamossal juthatnak el a helyszínre. Az utazók érvényes jeggyel vagy bérlettel vehetik igénybe a járatot, amely óránként közlekedik a 2-es villamos vonalán. A jármű tetején a Közlekedési Kultúra Napja felirat lesz látható.
Készül egy 1x4 méteres molinó a Közlekedési Kultúra Napja felirattal és a logónkkal ellátva, amely a közösségi tér elejére lesz kifüggesztve.
Szegedi Közlekedési Kft.
A Szegedi Közlekedési Társaság – kapcsolódva a trolibusz közlekedés 40. évfordulójához – járművezetői versennyel és érdekes közlekedési programokkal, bemutatókkal várja fiatalabb és idősebb látogatóit első sorban a trolibusz telephelyen, de lesznek bemutató programok a villamos telephelyen is.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): helyi tv, rádió, honlap, helyi újság.
Drivingcamp Hungary Zrt.
drivingcamp Hungary – Több, mint vezetéstechnikai centrum! – Létesítménylátogatás
Ismerje meg Ön is Európa legmodernebb vezetéstechnikai központját és pályáját!
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Saját honlap és közösségi média felületek: Facebook és Instagram.
Világítástechnikai Társaság
A kulturált és biztonságos közlekedés alap feltétele a látni és látszani. A látni feladatát a közvilágítás biztosítja. Ennek aktuális problémáról szól ez a konferencia.
Figyelemfelhívás a fény, a világítás fontosságára az ember életében. Az emberközpontú és környezettudatos világítás létesítése a kellemes vizuális komfortérzet elérése céljából.
A világítási kultúra terjesztése a média csatornáin keresztül.
Mahart-Szabadkikötő Zrt.
A Csepeli Szabadkikötő immár 90 éve szolgálja a vízi áruszállítást.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Magyar Képzőművészeti Egyetem
A kiállítás célja a közlekedés biztonságának növelése minden korosztály és résztvevő számára.
A láthatósági öltözetek és öltözet kiegészítők viselésének vonzóbbá tétele a társadalom minden rétegében. Kiemelkedően fontos szempont a biztonságos közlekedés és a balesetek számának csökkentése.
Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A komplex gyakorlati bemutatón résztvevő közönség és az erről készült videofelvételt megtekintők megismerhetik a vasúti balesetek bekövetkezését, az egyes vizsgáló, mentő és elhárító egységek tevékenységeinek és egymásra utaltságának fontosságát. A gyakorlattal a fő célunk a balesetek megelőzése és a már bekövetkezett események személyi sérüléseinek és anyagi kárainak csökkentése. A kommunikációs üzenet a tudatformálás: a média által figyelemfelhívás a vasúti átjárókban történő közlekedés veszélyeire.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
A kommunikációs csatornákat a vasúttársaság működési területén található regionális, valamint a rendezvény jelentősége miatt várhatóan országos médiumok jelentik. A bemutató sajtónyilvános lesz, erős regionális média-jelentéttel.
MVK Zrt.
Szóljon ez a nap az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, türelmes, megértő magatartásról, amely komfortosabbá teheti mindennapi utazásainkat.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): saját facebook oldal, saját honlap, helyi rádió, helyi média
KTE Baranya Megyei Területi Szervezet
1. Közlekedési kultúrára való figyelemfelhívás.
2. Közlekedési alágazati történeti emlékekre való figyelemfelhívás
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Az autósok figyelmének felhívása a biztonságos közlekedés fontosságára
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
közösségi média, országos sajtó, belső kommunikációs csatornák
Vas Megyei Mérnöki Kamara és a KTE Vas Megyei Területi Szervezet
„TÁRSAK A KÖZLEKEDÉSBEN, A KÖZLEKEDÉSÉRT,
úton, vízen, sínen, levegőben.”
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Szombathelyi TV, helyi médiumok.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
A tavasz beköszöntével a közlekedők jelentős része két kerékre vált, kezdetét veszi a „motoros szezon”. Ezen közlekedési formát választók számának jelentős növekedése teszi szükségessé a figyelemfelhívást a motorkerékpár üzemeltetés, közlekedés sajátosságaira. A több évre visszatekintő hagyománynak megfelelően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal ismét csatlakozott a rendezvénysorozathoz, a Hivatal közlekedési szakemberei segítik a jármű tulajdonosokat.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): tv, rádió, saját és külső szervezet honlapja
Nemzedékek Biztonságáért közhasznú Alapítvány
A Közlekedési Kultúra Napja alkalmával rendezett „Közlekedésbiztonsági Családi Nap” óvodások, iskolások, nyugdíjasok, családok részére.
Belépés meghívóval. Meghívó igényelhető április 24-ig a Humánigazgatási Szolgálatoknál, valamint az Alapítványnál.
Tüke Busz Zrt. (társszervező a Közlekedéstudományi Egyesület Baranya Megyei tagozatával)
A Tüke Busz Zrt. a kulturált, partnerségen alapuló közösségi közlekedés népszerűsítését, a toleráns, biztonságos és környezettudatos közlekedés bemutatását célozza a társadalmi szerepvállalásban kialakított programján keresztül.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
A Tüke Busz Zrt. marketing vezetője a Tüke Busz Zrt. társadalmi szerepvállalásának részeként a teljes, a Közlekedéstudományi Egyesület Baranya Megyei Szervezete által összeállított programot a helyi hírportálokon és nyomtatott sajtótermékekben, valamint elektronikus sajtóban „sajtógenerálja”, a sajtó részére sajtóanyagot állít össze és a programot követően a teljes szakmai anyagot, az eseményről összeállított beszámolót „sajtózza”.
Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozat és a Városi Közlekedés lap szerkesztőbizottsága együttműködésében a Magyar Mérnöki Kamarával
A közlekedés életünk egyik meghatározó része, az emberi kultúra egyik legnagyobb vívmánya, műszaki csodája. A közúti, vasúti, vízi, légiközlekedés területén az emberi tényező, a pálya és a jármű műszaki fejlődése, a folyamatok megértése, az eredmények megismerése népszerűsítése a küldetése azoknak a közlekedést fejlesztő, szervező, üzemeltető szakembereknek és kiadóknak, akik közlekedési tárgyú kiadványokat (pl.: szakkönyv, ismeretterjesztő anyag, periodika, album, tankönyv, stb.) készítenek.
A pályázati kiírás alapvető célja e szakemberek, szerzők, kiadók munkásságának elismerése, tevékenységük, műveik, az általuk bemutatott értékek népszerűsítése.
Országos Polgárőr Szövetség
A polgárőrök alapvető feladata a helyi közbiztonság védelme, melynek része a közlekedésbiztonság is. Már Ifjú Polgárőrként legyenek jól felkészültek az Polgárőrséghez csatlakozók.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Polgárőr Magazin, OPSZ honlapja
GRSP Magyarország Egyesület
A biztonságos közlekedésre nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni!
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): saját honlap: www.grsphungary.hu
Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary
A rendezvény célja, hogy a „partnerséggel az utakon” alapelvre építve demonstrálja a közúti közlekedésben eltérő paraméterekkel résztvevők egymásra utaltságát és a kölcsönös figyelem jelentőségét, kiemelten kezelve a nehézgépjárművek és a védtelen közlekedők – közöttük is a legfiatalabb életkorú közlekedők – viszonyát.
A verseny fő üzenete, hogy a méret- és sebességkülönbségek miatt bekövetkezett közúti balesetek megelőzhetők egy olyan preventív módszerrel, mellyel a közlekedés résztvevői egymás aspektusából látják, mérik fel az adott közlekedési viszonyokat. A program középpontjában ennek érdekében a nehézgépjárművek (tehergépjárművek és autóbuszok), valamint a legveszélyeztetettebb szegmens, a gyalogosan, vagy kerékpárral közlekedő kisgyermekek állnak.
A program egyedülálló a hazai közlekedésbiztonsági aktivitások sorában, hiszen a gyermekek biztonságos, kontrollált körülmények között élhetik át a nehézgépjárművekkel való közvetlen találkozás, kontaktus élményét. Meggyőződhetnek arról, hogy egy nehézgépjármű vezetőüléséből, adott sebességi és látási viszonyok között hogyan észlelhetők a gépkocsivezető számára a jármű közelébe kerülő gyalogosok. A versenyfeladatok kimunkálásának fő szempontja, hogy a védtelen közlekedők személyes emóciókat éljenek meg egy mozgásban lévő nehézgépjármű menettulajdonságairól, mozgási dinamikájáról, manőverezési és fékezési képességeiről, a gépjárművezető látóteréről, észlelési lehetőségeiről, illetve olyan fogalmakról, mint a reakcióidő, a féktávolság, a fékút, vagy a holttér és tükör-holttér.
Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
www.nit.hu honlap, www.5tengelyen.hu honlap, Facebook (NiT Hungary csoport, „Láss az én szememmel” csoport), ÚTON magazin
KTE Tolna Megyei Területi Szervezete
Biztonságos kerékpáros közlekedés megismerése, kerékpár szabályos felszerelése, jól láthatóság követelményeinek megfelelés.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
- helyi televízió
- helyi újság
Magyar Közlekedési Szövetség
A közlekedési kultúra része az eszközök megőrzése, megbecsülése
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Szaksajtó részére sajtóbeszélgetés a közlekedési ágak képviselőivel
HungaroControl Zrt.
A magyar légtér nem ellenőrzött részében is dinamikusan nőtt a forgalom az elmúlt években, ezért a repülések biztonságának megtartásához egyre fontosabb, hogy az itt közlekedő légtérhasználók és a HungaroControl Zrt. légiforgalmi szolgálatai között a lehető legjobb legyen az együttműködés.
Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Közösségi média (Facebook, Instagram, youtube) belső kommunikációs csatornák (körlevél, újság, híradó)
Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum, Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Nem elég korán elkezdeni megismertetni, megtanulni a biztonságos közlekedés szabályait. Játékos formában múzeumi órákon könnyebb megtanulni a KRESZ szabályait, a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapjait. Fontos a felelősségteljes viselkedés a közlekedésben, vigyázzunk magunkra és társainkra! Ezeket adjuk át a hozzánk érkező gyerekeknek elméleti és gyakorlati példákon játékos eszközökkel (társasjáték, KRESZ-tábla gyártás, memori kártyák, tesztek, rollerek,részeg szemüveg).
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Magyar Közút NZrt, Úttörténeti Múzeum honlap, facebook, instagram, helyi újságok, helyi tv, VIRA magazin.
Technical Faculty Bitola
We plan the event as starting pedestrian safety initiative with two general aims>
- TO provide infrastructural facilities and elements that are planned and designed according to the security principles and which correspond to the projected speed and road function
- TO stress out and to emphasize the need of protecting the children in traffic with the cultural behavior of drivers
We plan the event as starting motorcyclists safety initiative with the general aim>
- TO stress out and to emphasize the need of protecting the motorcyclist in traffic by their proper and cultural behaving and vise versa to protect other traffic users from motorcyclist.
Communication channels the Event Organizer intends to contact on its own (TV, radio, own webpage, local newspaper, etc.):
https://www.facebook.com/BitolaOSBSP/
TV TERA Bitola
setaliste.com.mk
www.bitolanews.mk
KTE HBM-i Területi Szervezet
A közúton rendszeresen közlekedők ismereteinek felfrissítése, baleset megelőzési tevékenységek ismertetése, baleseti okok vizsgálata.
Százhalombattai Napsugár Óvoda
A baleset megelőzés, a biztonságos közlekedés mindenkinek fontos, ennek érdekében a Százhalombattai Napsugár Óvodában biztonságos keretek között rendőri segítséggel gyakorolhatják a gyermekek a közlekedés alapjait.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): HALOM televízió, www.napsugar.battanet.hu
A Közlekedés Biztonságáért Alapítvány
A „Csillagtúra Motorozás” elnevezés, olyan motorozási forma, amikor egy cél érdekében az országból több helyről, településéről, városából, egyszerre, - most a Hungaroringre -, egy centrálisan jól megközelíthető –valami miatt vonzó - helyre, túráznak a motorosok. Tehát mindenki a székhelyéről akkor indul, amikor azt a távolság a Hungaroringtől megkívánja.
A fő cél, hogy egy jó túra keretében végig motorozzuk azt a versenycsíkot, ahol nagynevű sportmotorosok, a Formula-1 és túraautók versenyzői sok élvezetet nyújtva versenyeznek.
Az sem mellékes, hogy ismerkedhetünk az országban többnyire elkülönült motoros szervezetek tagjaival, véleményt cserélhetünk saját dolgainkról. 2018 évben 32 motoros szervezetből 369 motoros + 98 fő utas 467 fő vett rész a rendezvényen.
Olyan motoros életforma alakul, ami alapja a közúti közlekedési balesetek megelőzésének.
KTE Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezete
Tatabányán, a helyi járati autóbuszokon és a T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft. honlapján a következő feliratot és logókat jelenítik meg:
Szeretettel köszöntjük kedves utasainkat a Közlekedési Kultúra Napján!
Szóljon ez a nap az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, türelmes, megértő magatartásról, amely komfortosabbá teheti mindennapi utazásainkat.
KTE Heves Megyei Szervezet
Egy új autóbusszal és autóbuszvezetővel együtt települ ki. Itt lehetőség van az autóbuszvezetővel kötetlen beszélgetésre, gyerekeknek és kísérőiknek lehetőségük van kipróbálni az autóbuszvezető ülését, és megtekinteni a járművet olyan szemszögből, ahogy utasként a mindennapokban erre nem nyílik lehetőség.
Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft.
Ahhoz hogy az utcán egymásra tudjunk figyelni, jó döntéseket hozzunk amelyre csak másodperceink vannak, átgondolt közlekedéstervezési megoldásokra van szükség. Például gyalogátkelőhelyen parkoláskor vagy haladás közben. Ilyen megoldásokat mutatunk néhány jó példával, amikor a tervező megteremti a lehetőségét annak, hogy az utcán jó döntések és ne megoldatlan konfliktushelyzetek keletkezzenek.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): TV, honlap, Facebook
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A táblákon a Közlekedési Kultúra Napjára emlékeztető üzenetek jelennek meg.
Az első autópályamérnökség tábla avatása Martonvásárhelyen.
A Felsőzsolcán lévő Nepomuki Szent János szobor meglátogatása.
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
Az Utasellátó Vállalatról szóló kiállításhoz kötődő előadás és rendhagyó tárlatvezetés a közösségi közlekedés kultúráját kívánja bemutatni a 70 éves vállalat történetén keresztül.
Kocs Község Önkormányzata
A gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése játékos formában.
KTI Nonprofit Kft.
I. A Budapest, XI. kerületi Domokos Pál Péter Általános Iskola, és a Pázmány Péter sétány – Magyar Tudósok körútjának, déli csomópontjának közúti infrastruktúrabiztonság növelését szolgáló közlekedésbiztonsági módszer bemutatása és alkalmazása
II. A közúti infrastruktúrabiztonság növelését szolgáló közlekedésbiztonsági módszer bemutatása és alkalmazása, konkrét budapesti helyszíneken.
III. A gyermekek biztonságtudatos közlekedésének növelése – a Mobil Suli Program, a Biztonságos Óvoda, és a Biztonságos Óvoda Kupa módszertanának bemutatása.
BKK - Budapesti Közlekedési Központ
A BKK Zrt. minden évben különösen fontosnak tartja a Közlekedési Kultúra Napját. Az idei esemény szlogenjéhez igazodó figyelemfelkeltő kissé humoros plakátkampánnyal szeretnék felhívni utasaink figyelmét egymás odafigyelése mellett az együttműködés jelentőségére is.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): outdoor felületek
A FUTÁR hangos utastájékoztatásával hívjuk fel utasaink figyelmét a nap üzenetének jelentőségére.
Célunk, hogy minél több ember figyelmét ráirányítsuk a közösen történő közlekedés során használt tárgyi értékekre, a környezettudatos közlekedési kultúrára.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): saját honlap
NKE RTK Közbiztonsági Tanszék
Az egyedülálló baleset-megelőzési program az Egyesült Királyság és Németország után Magyarországon Hajdú-Bihar megyében indult el elsőként 2013-ban, amely kifejezetten a fiatal korosztályt célozza meg. A projekt hazai neve: „TörésPont”, mottója: „A baleseteket emberek okozzák.”
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Saját honlap
KTE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezet
Az elmúlt időszakban hazánk jelentős eredményeket ért el a közeledésbiztonság javítása terén, de a tartós, további javulás újabb erőfeszítéseket, az eddigi eredményes balesetmegelőzési tevékenység megtartása mellett újszerű megközelítéseketis igényel.
A Közlekedési Kultúra Napjának célja, hogy minden nap a biztonságos kulturált közlekedés napja legyen. A rendezvény küldetése a biztonság- és környezettudatos közlekedési magatartásformák széles körű elterjesztése, a kulturált közlekedés iránt fogékony lakosság széles körű bevonása, valamint a toleráns, partnerségen alapuló, egymásra és önmagára odafigyelő közlekedési kultúra sokszínűségének bemutatása, színvonalának emelése.
A Közlekedési Kultúra Napja, mint a „kultúra – partnerség – tisztelet – egymásrafigyelés – biztonság” mottóra alapított országos rendezvény 2019. május 10-én (pénteken) immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre.
Az idei Közlekedési Kultúra Napja rendezvényt hagyományteremtő jelleggel, szolnoki helyszínnel, valamennyi érintett szervezet és hatóság bevonásával, a KTE Megyei Szervezetének koordinációjával kívánjuk meghonosítani szűkebb közös hazánkban: Jász-Nagykun-Szolnok Megyében.
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere a szolnoki Közlekedési Kultúra Napja rendezvény fővédnöke, amelynek megfelelően a régió sajtóorgánumai a Polgármesteri Kabinet szervezésében kerülnek megkeresésre. A rendezvénnyel kapcsolatosan sajtótájékoztató lesz a 2019.04.29-i héten.
Hídépítő Zrt.
Komárom városában zajló hídépítési projekt bemutatása.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Hivatalos Facebook oldal: Új Komáromi-híd Látogatóközpont
https://www.facebook.com/%C3%9Aj-Kom%C3%A1romi-h%C3%ADd-L%C3%A1togat%C3%B3k%C3%B6zpont-865678463621469/
KTE Fejér Megyei Területi Szervezete
A biztonságos közlekedésre való nevelésért közösen kell tennünk !
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Fehérvár Médiacentrum, Fejér Megyei Hírlap
Cserkeszőlői Gyermek Autós Közlekedési Park
A rendezvény során kettő helyszínen is a gyermekek közlekedéssel kapcsolatos tudását, magabiztosságát, és figyelmességét kívánjuk fejleszteni. Programunk során elektromos autókkal, illetve kerékpárral is lehetőséget biztosítunk számukra a gyakorlásra, bízva abban, hogy játékos formában járulhatunk hozzá a biztonságos közlekedésükhöz.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
Cserkeszőlői Gyermek Autós Közlekedési Park facebook oldala: https://www.facebook.com/cserkeikreszpark/
Magyar Logisztikai Egyesület
A Magyar Logisztikai Egyesület felelősséget érez aziránt, hogy tájékoztatást nyújtson a körültekintő és biztonságos vezetés fontosságáról. Ezért lett az idei esemény témája: biztonság a közúton. Manapság nagy érdeklődésnek örvendenek, az önvezető autók, amikkel kapcsolatban Magyarországon a leggyakoribb félelmek közé tartozik a személyi biztonságban való kételkedés. Ezzel kapcsolatban kerestük fel előadóinkat, hogy egy előadás keretein belül ismertessék az önvezető autók védelmi mechanizmusait és beszéljenek az „okos” autók fejlődéséről és eddigi eredményeiről.
PIARC/AICR Magyar Nemzeti Bizottság
Az Útügyi Világszövetség a kezdetektől, 1909-es alapítása óta nagy hangsúlyt fektet a közlekedésbiztonság és a közlekedési kultúra ügyére. Munkabizottságai vonatkozó ajánlásokat, irányelveket fogalmaznak meg, melyeket a tagországok a nemzeti jogalkotásukba, műszaki szabályozásukba átemelnek. A rendezvény célja az AIPCR ebbéli széleskörű tevékenységének megismertetése.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.):
A Magyar Közút és a Makadám Mérnök Klub honlapja, facebook-oldala.
Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
A közlekedésbiztonság és a rakományrögzítés az intermodális fuvarozás alapja – ezek betartása segíti a kulturált közlekedést, ennek használatával jelentősen csökken a közúti nehéz tehergépjármű forgalom és ennek arányában a balesetveszély is.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): saját honlap, elektronikus média, hírlevél, sajtóközlemény.
MÁV Zrt.
Türelem, tolerancia, egymásra figyelés. Legyen minden nap a kulturált vasúti közlekedés napja!
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): saját honlap (www.mavcsoport.hu ), állomási hangos és fedélzeti utaztájékoztatás, Keleti pályaudvar vágányvég tábla, belső kommunikációs csatornák (lsd. országos online hírlevél)
Békés Megyei Kormányhivatal, KTE BékésMegyei Területi Szervezet, Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság
A mobiltelefonos programmal az a célunk, hogy a már vezetési jogosultsággal rendelkező, a közúti közlekedésben résztvevő járművezetők részére egy a városi közlekedésben jellemző alacsonytempójú manőverezési feladatok végrehajtásának mérhető és értékelhető módszerével bizonyítsuk be, hogy a vezetés közbeni mobiltelefonálás milyen hatással van a résztvevőkre, valamint a folyamatos kommunikáció milyen veszélyekkel járhat.
A közlekedésbiztonsággal kapcsolatos általános feladatellátás egyik kissé elfeledett korosztályát szeretnénk megszólítani. Az úgynevezett „szépkorúak” az idősödő emberek is részei a közlekedők társadalmának. A közlekedésük sajátosságainak figyelembevételével kezdeményezünk előadásunk segítségével, egy figyelemfelhívó, segítőszándékú beszélgetést. Célunk olyan információkat, tanácsokat adni, melyek segítségével a résztvevők biztonságosabb, tudatosabb közlekedők lehetnek akár járművezetőként, akár gyalogosként..
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Békés Megyei Hírlap, helyi TV, rádió.
Innotéka Kft. (Innotéka magazin)
A Közlekedés Kultúra napja című esemény eszmeiségének támogatása a magazin részéről.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Saját csatornák Innotéka magazin online
Tanpálya Kft.
Mennyire defenziv vezető vagy?
RepTár Szolnok Nonprofit Kft.
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum tárlatvezetésein sok érdekes információt kapnak a
látogatók a magyar katonai repüléstörténetről.
Széchenyi István Egyetem, Közlekedési Tanszék
Az előadás során a hallgatók betekintést kapnak a közúti közlekedési balesetek valódiságáról, a mentés folyamatáról, eszközeiről és érzelmi hátteréről. Cél a felelősségteljesebb közlekedési magatartás kialakítása és szabályok fontosságának megértése.
A közlekedési balesetek egy részét a ráfuttatásos/utoléréses balesetek teszik ki, melyeknek
súlyos következménye az ostorcsapás nevű sérülés. Ezen balesetek döntő többsége elkerülhető lenne, ha a járművezetők megfelelően tudnának vészfékezni.
A "Vészfékezés demonstráció" során cél a közlekedők figyelmének felhívása a féktávolság fontosságára, valamint a becsült és a tényleges fékút gyakorlati bemutatása.
A demonstráció előtt ismertetésre kerülnek a vészfékezést segítő aktív biztonsági rendszerek is.
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata
Óvodások, kisiskolások megszólítása – együtt, egymásra figyelve, a szabályokat ismerve és betartva biztonságban lehetünk az utakon.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): www.budafokteteny.hu; Városházi Híradó; Promontor TV; Lokál extra
Óbudai Egyetem, Keleti Károly Gazdasági Kar, BrainBay Kutatási Centrum
A közlekedéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatos kutatási programok eredményeinek bemutatása, a közlekedésben résztvevők tudatosságának növelése a biztonságos közlekedés érdekében.
KTE Hajózási Tagozat
„Ismerd a viziútat amelyen hajózol!” – morál és szabályismeret összefüggése a viziközlekedésben.
Előadásokat követő beszélgetés a viziközlekedésben résztvevők szabályokkal kapcsolatos moráljáról.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): KTE honlap, KTE hírlevél.
Transport Department, Faculty of Management and Economics of Services, University of Szczecin
There are various models of mobillity management in Polish cities. This is reflected in management models of public transport. In towns where there are organized form of public transport, one can distinguish a transport organizer who:
- using tender tools, outsources services to internal and/ or external entities,
- commissions transport taskes to its own internal entity,
- outsources services to external enterpreneurs.
In other, usually smaller urban centers, there are no organized forms of public trnsport.
This means that residents must independently meet their transport needs.
The workshops are addressed to people who manage public transport in the cities of theWest Pomeranian and Lubuskie voivodships. In these areas, 66 and 43 cities are located respectively. However, public transport operates in 9 cities of the West Pomeranian Voivodeship and 4 in Lubuskie.
The goal of the workshops:
Presentation of management models of public transport in cities.
Evaluation of management models of public transport.
Possibility to implement management models in the light of the experience of cities with functioning public transport for urban areas deprived of organized form of public transport.
Integration of public transport stakeholders in cities.
Promotion of flexible public transport systems (so-called transport on demand).
Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
Biztonságos közlekedésre nevelés 3-6 éves korig.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Újpesti Sajtó Kft. (helyi média)
MABISZ
A Magyar Biztosítók Szövetsége és tagbiztosítói egy nemzetközi szinten is egyedülálló alkalmazást fejlesztettek ki a gépjármű károk gyors és kényelmes bejelentésére.
A Közlekedési Kultúra Napján az érdeklődők a MABISZ sátrában egy jó kávé mellett ismerkedhetnek meg az e-kárbejelentő alkalmazással, amelynek segítségével egyszerűen és gyorsan jelenthetik be gépjármű kárukat. Az alkalmazást már közel kétszázezren töltötték le, legyen kéznél az Ön mobilján is!
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): MABISZ sajtóközlemény kiadása tervezett
Buzás Mihály vasútmodellező
A Gyermek Traumatológiai osztályon kezelt betegegek számára modellvasúti terepasztal bemutatása, szemléltetve a biztonságos közlekedés fontosságát, a közlekedésben résztvevő személyek kultúrált, szabályok ismeretére alapozott viselkedésének körülményeit. A vasúti terepasztal makett szemléltető eszközeivel az ismeretek hatékonyan az ifjúság számára átadhatók. A rendezvény célja, az osztályon lévő ápoltak gyógyulási folyamatának elősegítése.
Magyar Vasúttörténeti Park Alapítvány (MVPA)
Biztonságtudatos közlekedés fontossága, a közösségi közlekedési kultúra fejlesztése.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák: saját honlap, saját hírlevél, facebook , helyszíni plakát, MÁV hírlevél, Jazzy Rádió, Klasszik rádió, Nők lapja, noklapja.hu, port.hu, femina.hu, minimatine.hu,szelforgo.hu, Duna TV, Nickelodeon,,XIII ker. hírnök, Kerületi lapok, InfoPont magazin, Lokál, szülöklapja.hu , családinet.hu, egyszervolt.hu, pottyoslabda.hu, KEDD YT csatorna.
Megjegyzés: A Közlekedési Nap a dm Gyermeknapi hétvégével együtt kerül meghirdetésre a fenti sajtókban. Az MVPA honlapján április 24-től olvasható bővebb információ a rendezvényről.
Az MVPA és a dm már hirdeti a rendezvényt, így pl. dm újságban, HelloBaby magazinban voltak megjelenések.
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE)
Szervezetünk helyszíni kitelepülésének célja, hogy bemutassuk az állampolgárok biztonsága érdekében tett tevékenységünket hazánk vízein, kiemelt tekintettel a Dunára, mint nemzetközi víziútra, valamint a Balatonra.
Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara
A közlekedés olyan kulcsfontosságú szolgáltatás, amelynek – lehetőleg kulturált körülmények között – teljesíteni kell a társadalmi-gazdasági-környezeti elvárásokat. Cél a konferencián elhangzó információkkal is segíteni a közlekedéssel kapcsolatos társadalmi és szakmai elvárásoknak megfelelést. A konferencián részt vevők tájékoztatása „A Közlekedési Kultúra Napja” rendezvényeiről, ezzel is tovább népszerűsítve e fontos eseményt.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Mérnök Újság, BPMK és MMK Közlekedési Tagozat honlapja
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Szakmai fórum a kerékpáros infrastruktúra és közlekedésbiztonság kapcsolatáról, az objektív és szubjektív biztonságérzet közötti különbségről, az új kerékpáros Útügyi Műszaki Előírás fontosabb változásairól.
Magyar Plastiroute Kft.
A gyalogos átkelőhely egy olyan kiemelten veszélyes helyszín a közlekedésben, ahol autósoknak, gyalogosoknak és kerékpárosoknak egymásra és önmagukra fokozottan odafigyelő, toleráns közlekedési kultúrát kell tanúsítaniuk.
Figyelemfelkeltést növelő forgalomtechnika megoldással kívánjuk segíteni a védtelen közlekedők és a járművezetők partnerségen alapuló közlekedési magatartását.
Danubius Nemzeti Hajós Egylet
"Hív a Duna!" Gróf Széchenyi István Tízevezős Amatőr Regatta hazánk egyik legnagyobb amatőr evezős versenye, amely 2018-ban csatlakozott először a Közlekedési Kultúra Napjához. A rendezvény célkitűzéseihez tartozik a vízi közlekedés sokszínűségére történő figyelemfelhívás, és a folyó, mint legősibb közlekedési infrastruktúra sport-, közlekedési- és vállakozási célú használatának biztonságosabbá tétele.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): Környező (II., III., és XIII. kerületi) helyi televíziós csatornák.
MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság
A közlekedési kultúra családi szinten történő kialakításának és ápolásának segítése, támogatása interaktív családi programokon keresztül.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): saját honlap
ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Heineken Hungária Zrt.
Zenével az ittas vezetés ellen? Hazánkban eddig egyedülálló módon fogott össze az ittas vezetés visszaszorításáért az ORFK-OBB, a HEINEKEN Hungária és egy ismert magyar zenekar.
A magyar könnyűzenei életben nemcsak az példa nélküli, hogy ezzel a veszélyes jelenséggel foglalkoznak és önálló számot írtak róla, hanem az is, hogy a zeneszám és a hozzá tartozó klip megvalósításában részt vesz, azaz zenél a Készenléti Rendőrség zenekara is.
Tudatos Közlekedők Egyesülete
Küldetésünknek tartjuk, hogy akár társadalmi szerepvállalás keretein belül, akár szakmai szervezettekkel való együttműködés során, minél több gyermekhez és szüleikhez eljusson az általunk készített oktatási anyagok, gyakorlati példák. Hosszútávú célunk, hogy hasznos résztvevőként hatékonyan tudjunk részt venni a közlekedésbiztonság növelésében, a közösségi közlekedési kultúra fejlesztésében és a környezettudatos közlekedés népszerűsítésében. Erre kiváló alkalom a Közlekedési Kultúra Napjához való csatlakozás.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): social média platformok, saját honlap, partner honlap, partner egyéb csatornái
BRFK Dunai Vízirendészet
- A Duna Ipoly Sportegyesület tagjainak oktatása, a víziközlekedés alapjaival, vízisport tevékenység végzésének szabályaival kapcsolatban a Dunán.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.) iskola újság
- A Szob Szent László Gimnázium tanulóinak oktatása, a víziközlekedés alapjaival, vízpart használatával, fürdőzés szabályaival kapcsolatban.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.) Informayer Reklám és Kereskedelmi hetilap/Önkormányzati hírek
- "Biztonságosan társak a víziközlekedésben, a víziközlekedésért!"
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját hnlap, helyi újság, stb.): iskola újság
- A vízbiztonság előteremtése a fiatalkorúaknál, víziközlekedési balesetek kialakulásának okai, azok elháritásának módja, víziközlekedési alapismeretek.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.) Informayer Reklám és Kereskedelmi hetilap/Önkormányzati hírek.
Siemens Mobility Kft.
A Közlekedési Kultúra Napja hagyományteremtő rendezvény keretein belül a Siemens Mobility Kft célja, hogy ismertesse aktuális tevékenységeit az innovatív közlekedésfejlesztés területén. A május 17-én megrendezésre kerülő szakmai esemény során az autonóm járműtechnológia Siemens Mobility-hez kapcsolódó megoldásainak bemutatására kerül sor a területen jártas szakértőink segítségével.
Magyar Vasúti Egyesület
Fontos, hogy ráirányítsuk a közfigyelmet a közlekedés sokszínűségére, szépségére, technikai vívmányaira, a biztonságtudatos, toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás fontosságára
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): eletronikus (MTVA, Inforádió, Karc FM stb.) és nyomtatott (Világgazdaság, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Közlekedésvilág, Indóház stb.) média
Felelősséggel a Közlekedőkért Alapítvány
Partnerség, elfogadás, tanítás. Felelős, tudatos közlekedésre nevelés kisgyermekkortól példamutatással, játékos, valósághű oktatási eszközökkel, az adott korcsoporti sajátosságok figyelembe vételével.
A Rendezvényszervező által önállóan elérni kívánt kommunikációs csatornák (tv, rádió, saját honlap, helyi újság, stb.): közösségi portál