Küldetés
A Közlekedési Kultúra Napjának célja, hogy minden nap a kulturált közlekedés napja legyen. A rendezvény küldetése a biztonság- és környezettudatos közlekedési magatartásformák széles körű elterjesztése, a kulturált közlekedés iránt fogékony lakosság széles körű bevonása, valamint a toleráns, partnerségen alapuló, egymásra és önmagára odafigyelő közlekedési kultúra sokszínűségének bemutatása, színvonalának emelése.
A kísérő rendezvények, aktivitások fő üzenetei
B.-A.-Z. Megyei Balesetmegelőzési Bizottság
A tanulók életkori sajátosságait valamint a település közlekedésbiztonsági jellemzőit figyelembe véve ismerjék meg a közlekedés rendszerét, és ennek részeként az utas-, gyalogos-, a tömeg-, valamint a kerékpáros közlekedés szabályait.
Békés Megyei Kormányhivatal, Közlekedéstudományi Egyesület Békés Megyei Területi Szervezet, Békéscsabai Városi Balesetmegelőzési Bizottság, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
A közlekedésbiztonsággal kapcsolatos általános feladatellátás egyik kissé elfeledett korosztályát szeretnénk megszólítani. Az úgynevezett „szépkorúak” az idősödő emberek is részei a közlekedők társadalmának. A közlekedésük sajátosságainak figyelembevételével kezdeményezünk előadásunk segítségével, egy figyelemfelhívó, segítőszándékú beszélgetést. Célunk olyan információkat, tanácsokat adni, melyek segítségével a résztvevők biztonságosabb, tudatosabb közlekedők lehetnek akár járművezetőként, akár gyalogosként…
Budapest Főváros Kormányhivatala
Minden közlekedő támogassa a többit is, hogy épségben elérhesse úti-célját!
Budapesti Közlekedési Központ
Felhívni a figyelmet a kulturált közlekedés fontosságára.
Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara
A közlekedés – mint szolgáltatás – helye a társadalomban, gazdasági életben. Aktuális közlekedésfejlesztési kérdések, feladatok áttekintése, kitérve a közlekedés jövőben várható fejlesztési irányaira is.
drivingcamp Hungary – EMKK Első Magyar Zrt.
drivingcamp Hungary – Több, mint vezetéstechnikai centrum! – Létesítmény látogatás Ismerje meg Ön is Európa legmodernebb vezetéstechnikai központját és pályáját!
Felelőséggel a Közlekedésért Alapítvány
Közlekedés tudatosan az élhető településekért, felelősen a forgalombiztonságért.
Tanpálya Kft.
- Közlekedési kultúra egy fontos „illemtani” kérdése az elsőbbséget adni illetve kapni.
- A környezettudatos közlekedés és a fenntartható jövő fontos eszköze a „zöld” autók.
GRSP Magyarország Egyesület
A közlekedésre nevelést már óvodás korban érdemes elkezdeni. A kisgyermek még nagyon fogékony, a biztonságos közlekedéshez szükségek készségei, képességei játékosan fejleszthetők és az ehhez nélkülözhetetlen tudás és viselkedésminták megalapozhatók.
GYSEV Zrt.
A Közlekedés Kultúra napjának népszerűsítése az utazó közönség számára, illetve közlekedés biztonságra nevelés helyi iskolások és óvodások körében.
KNYKK
Szóljon ez a nap az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, türelmes, megértő magatartásról, amely komfortosabbá teheti mindennapi utazásainkat.
KTE Baranya Megyei Területi Szervezet
A közlekedési kultúra fontosságának hangsúlyozása, generációk bevonása
KTI Nonprofit Kft.
Figyelemfelhívás a hazai közlekedésbiztonság aktuális kérdéseire, vita, véleménycsere a tennivalókról.
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A táblákon a Közlekedési Kultúra Napjára emlékeztető üzenetek jelennek meg.
Magyar Autóklub
A közlekedésben érezhető, a ráfordított idő csökkentésének igénye, mely a sebesség növekedésével jár együtt. A járművek sebességének csökkentése a balesetek csökkenéséhez vezethet, mely életeket menthet. - Ments életet, Lassíts!
Magyar Közlekedési Szövetség
- Mivel a verseny járművezetők közül a legjobb kiválasztására irányul, a fő cél a pontos, biztonságos és kulturált közlekedésre való motiválás, figyelemfelhívás.
- Valamennyi korosztály figyelmének felhívása a kulturált közlekedésre.
MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen)
A közlekedési kultúra részeként a szabályismeret jelentősége, fontossága.
MÁV Nosztalgia Kft.
A gőzmozdony vontatta szerelvényben a legszebb muzeális kocsikban utazhatnak vendégeink, és megismerkedhetnek a „boldog békeidők” vasúti utazásainak hangulatával.
MK Nzrt Kiskőrösi közúti Szakgyűjtemény
Minden kor közlekedéskultúrája magán viseli a kor szellemét és eszmeiségét.
Magyar Tudományos Akadémia Közlekedés- és Járműtudományi Bizottság
A közlekedésbiztonság tudományos vizsgálata, különös tekintettel az emberi tényezőre.
N-VOGUE Kft. Safety-Hungary
Motorozz felelőséggel, biztonságosan. A vezetéstechnikai tréninggel kezdődjön a szezon.
Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary
Fő cél annak bemutatása, hogy a méret- és sebességbeli különbségek miatt bekövetkezett közúti balesetek megelőzhetők egy olyan preventív módszerrel, mellyel a közlekedés résztvevői egymás aspektusából látják, mérik fel az adott közlekedési viszonyokat.
ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság
A VÉDA névre keresztelt kamerahálózat kialakítása során a rendőrség 365 darab fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pontot (KKEP) helyezett ki az ország 134 balesetveszélyesnek ítélt útszakaszára. A fixen telepített VÉDA kamerák hosszú előkészítő munka után, 2016. április 5-én kezdték meg üzemszerű működésüket az ország egész területén. Korai lenne nyilatkozni arról, miként alakul idén a közúti közlekedés biztonsága, de tény, hogy az eltelt hónapok során a halálos közúti áldozatok számában csökkenés történt, és az elmúlt időszakban a VÉDA rendszer üzembehelyezésén túl nem történt semmilyen más jelentős intézkedés, vagy beavatkozás, amely ilyen rövid idő alatt ekkora hatás kifejtésére képes.
Somogy Megyei Kormányhivatal
A közösségi közlekedés kultúrájának és szabályainak ismertetése, valamint kerékpáros közlekedés biztonságának szabályai.
SWARCO cégcsoport: Stradacolor Kft. és Heoscont Hungaria Kft.
A gyalogátkelőhelyen közlekedő gyalogosok biztonságának fokozása a speciális fényvisszaverő üveggyöngy alkalmazásával elért jobb láthatóság biztosításával, különös tekintettel az éjszakai láthatóságra.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
A tavasz beköszöntével a „motoros szezon” is kezdetét veszi. Mivel egyre nagyobb számban jelennek meg a közlekedésben a kétkerekű járművek, fontos a figyelemfelhívás, ezen járművek üzemeltetési sajátosságaira.
Széchenyi István Egyetem, Közlekedési Tanszék, Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság
Az óvodákban és iskolákban a kulturált és biztonságos közlekedésre való nevelés eredményének felmérése, mely a gyermekek számára rendezett verseny keretei között zajlik.
Hazánkban az ittasan okozott balesetek aránya 10% körül mozog. A szabályozási háttér, és az ellenőrzések egyik középpontja az ittas gépjárművezetés nullára való csökkentése.
Tatabányai Szakképzési Centrum Műszaki Szakgimnáziuma
Az autószerelő gyakorlati képzés bemutatása iskolánkban.
TSZC Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
A „Szakmák éjszakája” keretében, a tanulóknak és a külső érdeklődőknek a gépjárművek menettulajdonságairól és a tuningolásról közérthetően.
Vas Megyei Mérnöki Kamara és a KTE Vas Megyei Területi Szervezet
Vas Vármegye Műszaki Nagyjai című sorozat első köteteként jelent meg a Szülőföld Kiadó gondozásában, Hollán Ernő életét és munkásságát bemutató könyv. Hollán Ernő Szombathely szülöttje, magyar hadmérnök, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet alapítója és első elnöke, akinek meghatározó szerepe volt a magyar vasúthálózat kialakulásában, a vasúti igazgatóság megszervezésében. A Vas Megyei Mérnöki Kamara a Közlekedési Kultúra Napján emlékezik a közlekedési ügyekben is halhatatlanná lett gazdag életútra.
A közlekedés nem más, mint egy társasjáték, amelynek sok játékosa és szigorú szabályai vannak. A szabályok gyűjteménye a KRESZ, melyet nem elég egyszer megtanulni, hanem azt különböző közlekedési szituációkban alkalmazni is tudni kell. Vajon elegendő a tudásom? Erre segít választ adni a Közlekedési Kultúra Napján Szombathelyen a KRESZ változásairól szóló előadás. A résztvevők a rendezvényen próbateszt kitöltésével ellenőrizhetik tudásukat.
VOLÁN Egyesülés
Szóljon ez a nap az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, türelmes, megértő magatartásról, amely komfortosabbá teheti mindennapi utazásainkat.
Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társaság
A közlekedésbiztonság szempontjából a látni, látszani feltételekből a látni feltételt városok, községek esetében a KÖZVILÁGÍTÁS biztosítja. Ennek létesítési, üzemeltetési kérdéseivel és az ehhez szükséges eszközök fejlesztésével foglalkozik a rendezvény.
BKK
Felhívni a figyelmet a kulturált közlekedés fontosságára.
Országos Polgárőr Szövetség
A polgárőrök alapvető feladata a helyi közbiztonság védelme, melynek része a közlekedésbiztonság is. A Polgárőrség elindított egy folyamatot, mely révén 40 fő (megyénként 2-2 fő) polgárőr közlekedésbiztonsági képzése történik meg 2017. május 1-ig. Majd ezek a polgárőr trénerek képzik tovább a megyéjükben élő polgárőröket. Május- június hónapban megyénként 100 fő képzése fog megtörténni.
Szegedi Közlekedési Kft.
Magyarországon, a helyi és helyközi közlekedésben dolgozó járművezetők számára egy olyan megmérettetési lehetőség biztosítása, ahol a versenyzők elméleti tudása és gyakorlati képességei is szerepet kapnak a végeredmény kialakulásában. A megrendezésre kerülő országos verseny a közösségi közlekedésben dolgozók szakmai találkozója, mivel az egyik legfontosabb kritériuma a közlekedésnek a biztonság és a baleset megelőzés.
Magyar Plastiroute Kft.
LED-es aktív burkolatprizmák telepítésével a járművezetők figyelmét kiemelten szeretnénk felhívni a veszélyes útszakaszra, megelőzve a közlekedési baleseteket, hogy minél többen biztonságosan, jókedvűen érjék el úti céljukat.
KTE Hajózási Tagozat
„Ismerd a viziútat amelyen hajózol!” – morál és szabályismeret összefüggése a viziközlekedésben.
Hungaro Control
Kihívások és megoldási lehetőségek a légiforgalom biztonságának fenntartásában
UNITRAFFIC Kft.
A közlekedésbiztonság javításának számos lehetősége közül a megfelelő fényvisszaverő képességű és tartósságú burkolati jelek létesítése az egyik leginkább költséghatékony megoldás.
Ford Magyarország
Magyarországra is megérkezett a Ford globális, ingyenes vezetéstechnikai programja