Előzmények
2010 márciusában az ENSZ közgyűlés több mint 90 ország – köztük Magyarország - kiemelt támogatásával elfogadta a „Cselekvések Évtizede a Közlekedésbiztonságért” (Decade of Action for Road Safety) 2011-2020 programot, mint az emberiség történelmének első világméretű közlekedésbiztonsági programját.
A program a Föld valamennyi kontinensén 2011. május 11-én vette kezdetét a közlekedésbiztonsági kockázatok tudatosítása, a cselekvésre ösztönzés és az együttműködés fontosságának hangsúlyozása jegyében.
A nyitónapon, Budapesten is nagyszabású rendezvények voltak, amelyek a GRSP Magyarország Egyesület koordinációjában, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Nemzeti Közlekedési Hatóság, az ORFK- Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Közlekedéstudományi Intézet, a Magyar Autóklub, a WHO Nemzeti Iroda és más résztvevők közreműködésével valósultak meg.
Az elmúlt időszakban megállapítható volt, hogy hazánk jelentős eredményeket ért el a közeledésbiztonság javítása terén, de a tartós, további javulás újabb erőfeszítéseket, az eddigi eredményes balesetmegelőzési tevékenység megtartása mellett újszerű megközelítéseket is igényel.
Ennek keretében – az NFM Közlekedéspolitikáért felelős Államtitkársággal történt előzetes szakmai konzultációt is figyelembe véve – a Közlekedéstudományi Intézet, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, és 10 rendező szervezet a Közlekedéstudományi Egyesület koordinációjával kezdeményezte hagyományteremtő szándékkal 2015. május 11–én „A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA” című esemény megtartását.
A kezdeményezés elfogadásra került, így a 2015. május 11-én 15 szervezet által hagyományteremtő szándékkal megrendezett „A Közlekedési Kultúra Napja” című esemény nagy sikerrel folytatódott a 2016-os esztendőben is, amikor már közel 40 társaság hívta fel a figyelmet programjaikkal, aktivitásaikkal a közlekedési kultúra fontosságára.
A visszajelzések és az egyre növekvő érdeklődés miatt úgy érezzük, hogy az országos rendezvénysorozat jó úton halad, így ez az esemény 2017. május 11-én, ill. azon a héten ismét megrendezésre kerül.
Az eseménykoordinációs feladatokat – a KTI felkérésére – a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozta (a továbbiakban: KTE) látja el.
A kidolgozott koncepció szerint a 2017. évi esemény fókusza a biztonságtudatos közlekedés mellett a közösségi közlekedés kultúrájára és a környezettudatos közlekedés kultúrájára is kiterjed. Az esemény idei szlogenje: Jókedvűen, Figyelmesen, Biztonságosan.
Ezeket az értékeket országszerte a közlekedés szereplőihez közvetlenül szóló, látványos, magas színvonalú rendezvények, aktivitások jelenítik majd meg idén is.